NYUGATI KALLIGRÁFIA - Buzogány

... az élő betű ...
Kalligráfia blog
márc
11

PROGRAM, WORKSHOP...

A megfelelő tájékoztatás, és/vagy elrettentés érdekében az alábbi
programmerénylet van kilátásban a workshopon:

1. gyülekező 9:45-ig
2. 10-11 (esetleg 11:30) bemutatkozás, kerekasztal (csak jelzem
mindenkinek, hogy ez sokkal érdekfeszítőbb, mint amilyennek hangzik,
és ne tessék úgy hozzáállni, hogy ó, ráérek, az érdekes csak utána
történik - Szól ez az annó kezdő lökésben résztvevő taghalmaznak is,
de nem csak nekik).
3. 11:30-tól folyóírások és ügyeik, expozé, tapasztalatok alapján,
bemutogatással. Kiinduló alap: klasszikus COPPERPLATE. Rengetegnek
tűnik az egy óra hossza, de ha a verzálokról is szót ejtünk, nem is
olyan sok. Ha ló nincs, szamár is alapon erről magam fogok beszélni.
4. 12:30-tól(kábé)alapok gyakorlása a kedves érdeklődő delikvensek
kivitelezésében.
5. Ahogy arra lehetőség nyílik: Tanultak alkalmazása szövegben.
6. Ha még ez sem megfelelően elrettentő: szabad szövegkompozíció egy
esetleges idézetből, akár szabadon kombinálva egyéb betűtípusokkal.

Levezetésképpen: Kötetlen csevely, eszközök, alkotások, oktató anyagok
mustrája, kritika (már ha valaki igényt tart rá), kritikán aluli (ez
én vagyok), további gyakorlással kapcsolatos esküdözések, zsibvásár
(ha van valakinek amiből), és bármely felmerülő kérdéssel kapcsolatos
reagálás (pl. váll és szemöldök enyhe mértékű, tanácstalan
felemelése).

Igényelt eszközök: puha ceruza, tollszár, bármilyen jellegű NEM
VÁGOTT, hegyes tollszem, tinta, vagy diópác, vagy tempera (amit majd
hígítunk), négyzethálós sima felületű füzet, vagy letéphető A4
jegyzettömb.

Ha valaki új tollszemet hoz, azt tessék fogkefével, szappanos vízben
előzetesen megsikálni, hogy a védő lakkréteg eltávozzon. Ha meg
valakinek nincs, én viszek tartalékot...

Egyébként meg kérek mindenféle rendelkezésre álló eszközt,
oktatóanyagot, kedvenc munkát, stb. elhozni...


feb
17

III. WORKSHOP INFÓ

Doboltatik minden elvetemült tollforgató részére:

A MÁRCIUS 13-i közös randevú helyszíne:

Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház
1212 Budapest, (XXI ker, Csepel), Rákóczi tér 34.

Link: http://www.3d.hu/csmk/rakoczi

Megközelítés: 151 busz, Rákóczi tér megálló (a ház előtt tesz le)
Autóval az Áruház térnél kell ráfordulni a Széchenyi utcára, és egyenesen menni, amíg bal oldalon ott nem lesz a linken levő épület.

A bérelt KISTEREM képe a honlapjuk "Helyiségek leírása" linkjén van.

Picinykét szűkebben leszünk, mint a művház aulájában, de legalább rengeteg ablak van, jó világos. Asztalt/széket igény szerint tudunk betenni.

Ellátás: alapvetően kosaras bál jellegű, azaz ki mit hoz, azt kapja...

N.B. Ha valakinek olyan elvetemült gondolata támad, hogy elhozza kedvenc sörét, vagy meg akarja főzni kedvenc teáját, teakonyha, hűtő, stb van...

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
FIGYELEM!!! Az esti program következtében délelőtt tíztől délután négyig (10-16) tudják a helyiséget rendelkezésünkre bocsátani. Ez "mindössze" 6 óra, és eddig mindkét találkánk alkalmával az derült ki, hogy ez nem is olyan sok idő!. Várható tehát, hogy a program sűrű lesz, mert szeretném, ha az írással is minél többet tudnánk foglalkozni. Ergo, minél pontosabban tudunk kezdeni, annál több időnk lesz. Négykor kivágnak bennünket, mert öttől más program van, és még fel kell készülniük arra is.
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Bérleti díj (alku után) 1500 Ft / óra, azaz 9000 Ft összes. A bérleti szerződés aláírásakor ezt én előfinanszírozom. Értelemszerűen, minél többen leszünk, annál kisebb lesz a részösszeg (én a lányommal, Mónikával, eleve kettőnek számítok).

Bármennyien leszünk viszont, a korábban említett hozzájárulást tartom, tehát akkor sem lesz több 1200-nál, ha a kis létszám miatt elvileg többre jönne ki (nem lenne korrekt a jelenlévőket a megígértnél nagyobb mértékben terhelni). De talán csak összejövünk legalább annyian, mint a múltkor :D.


feb
17

Baráti Körünk portálján elkövettem egy bejegyzést, amit itt is szeretnék közzé tenni... ha valakit érdekel...

"III. WORKSHOP!!!

Kedves Feleym:)!

Tekintettel arra, hogy már így is kifutottunk a betervezett kéthavonta esedékes összezüllésünk határidejéből, Februárban ismét szeretnék egy közös dorbézolást összehozni.

Megcélozandó: MÁRCIUS 13 !!!, hogy legyen ideje mindenkinek a tájékozódásra, ön- és közszervezésre, ésatöbbi, ésatöbbi. Helyszínszervezés folyamatban, mert kedvenc művházamban felújítás van, ergo változás lesz a múltkorihoz képest, mert nem venné jól ki magát, ha a friss leszottyanó vakolat képezne modern dekorációs elemeket a pergamenen, valamint a nyakunkban... Elképzelhető viszont, hogy nem ússzuk meg ez esetben a helyszínt ingyenesen, tehát (résztvevő tömegszám függvényében:)) várható 600 és 1200 Ft közötti terembérleti hozzájárulás igénye. Amennyiben sikerül konkrét árat (vagy ismét ingyenességet) alkudnom, azonnal kiírom ide.

Kérem jelezni az esetleges jelenléti szándékot...

TÉMAJAVASLAT:

1. Az utóbbi időben sorozatosan merül föl a folyóírások kérdése, ezért - ha megfelelően felkelti a tisztelt karika érdeklődését - végigszaladunk egy-két folyóírás típus fontos alapszabályain (anatómia, formajellemzők, tipikus eszközök, és a mindennapos használat lehetőségei is).

2. Ugyancsak - mint egyik alapkérdést, és mert kezdésnek népszerű szokott lenni - jó lenne érinteni a gótikus betűcsaládot is, legalábbis a legfontosabbakat(textura, basztard, rotunda, fraktur), szintén anatómia, jellemzők, írástechnika, stb. szempontjából...

VÁROK MÁS TÉMAJAVASLATOKAT IS, ÉS NÉPSZERŰSÉG FÜGGVÉNYÉBEN VÉGLEGESÍTJÜK A PROGRAMOT!!!

AMI ÁLLANDÓ: MINDENNEMŰ OKTATÓ ANYAG ÁLTALÁNOS SZEMLÉJE, ESZKÖZ-ZSIBVÁSÁR ÉS PRÓBÁLGATÁS, EGYMÁS GYAKORLÁSAINAK ILLŐ FINTORRAL TÖRTÉNŐ MUSTRÁLÁSA, MÉLTÓZTASSÉK TEHÁT MINDENKI EZEN DOLGOKNAK A LEHETŐ LEGNAGYOBB TÖMEGŰ ODACUCCOLÁSÁRA TÖREKEDNI!:d

Uff... "

Továbbiak: a Portálon... :)


feb
02

Igen, lassan itt van a Bálint-nap... vagy Valentin... vagy nevezze mindenki, ahogy jól esik...

És mi lehetne szebb és egyedibb ajándék annál, amikor az ember leírja érzéseit, kedvenc idézetét, vagy akár csak boldog Valentin-napot kíván kézzel írott kalligráfián...

 


nov
30

Összejött tehát a második összebútorozásunk. A nagyjából hét órásra tervezett történetből becsülettel ki is használtuk mind a hetet:). Volt megbeszélés, Cola-Pen, gyakorlás, lúdtoll, mintakönyv, teázás, stb...

 

Képek a Kalligráfia Baráti Kör honlapján...


nov
25

Egy jó hír azoknak, akik érdeklődnek a kalligráfia iránt, akár csak kíváncsiságból, akár ki akarják próbálni, akár művelik esetleg, és a hasonszőrűek társasága hiányzik:

A KALLIGRÁFIA BARÁTI KÖR második nyílt találkozója lesz Csepelen, November 28-án, szombaton, profiknak, amatőröknek, érdeklődőknek. Részvételi díj, belépő nincs.

HELYSZÍN:

KIRÁLYERDEI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Budapest XXI.ker (Csepel) Szent István út 230.

Autóval Pest felől: Soroksári útról Kvassay hidon át Szabadkikötő út -
Kossuth L. utca. A Csepel Plaza UTÁN, víztorony ELŐTTI lámpás
kereszteződésnél balra a Szent István út kezdődik. Türelemmel
megkeresni BALOLDALON a 230-as házszámot (szinte a másik végén:).

Autóval az M0 felől: Csepel/Halásztelek kijárat (támpont az AUCHAN
SZIGET), jobbra csepel irányába, a II. Rákóczi F. úton bejönni,
egészen addig, ahol keresztezi a HÉV vonalát. Ez egy lámpás
kereszteződés, ahol jobbra kell menni, aztán végig "egyenesen" a 230
számig.

Tömegközlekedéssel: Bármilyen tömegközlekedési eszközzel (busz, HÉV)
bejönni a Szent Imre tér megállóig. Innen a 148 buszra ülve a
"Királyerdei Művelődési Ház" megállónál kell leszállni.

Nota Bene: Aki a KÖKI felől érkezik, eleve a 148-as busszal jöhet.

További infókkal az elérhetőségeimen szolgálhatok...:)

 


júl
23

Egy ideig tűnődtem, hogy nyissak-e blogot aztán úgy döntöttem, hogy ha már a magam szórakoztatására is, de megnyitom. Ha csak néhány ember is őt érdeklő információhoz jut, akkor már megérte:)

 

 


Módosítva: 2009-10-05 14:41:41

 
weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 3369
bezár
bezár
bezár
2009-12-07 10:20:55
Köszi, már nem kell sokáig várni:)
2009-12-06 11:22:23
...teljes abc.
2009-12-06 11:22:01
Szépek a betűtípusok, csak az a bj, hogy nincs.
2009-05-04 13:15:55
Köszi...:D
2009-05-04 00:21:50
(Lejla)
2009-05-04 00:21:36
Szia, Dezső! :-) Szép lett az oldal! Jó válasz
Hirdetés
Hirdetés